Fél kisregény

Az elmúlt héten Erdélyben táborozott az Írókör. A hat (ebből három tisztán írással töltött) nap alatt végigvettünk egy komplett, kisregényírásról szóló tananyagot, és ki-ki dolgozott a kisregényén, regényén, novelláján a gyakorlatoknak és tippeknek megfelelően.

Hogy idén ez volt a téma, az önös érdeknek köszönhető: rájöttem, hogy közbe kell iktatnom a nagy folytatás előtt még egy epizódot az Ólomerdő szereplőinek életéből. Az elmúlt hónapok alatt az is letisztult, pontosan miről fog szólni, és az utazás előtti napokban már azt is tudtam, ki lesz a nézőpontkarakterem. Akire korábban sosem gondoltam: Lóna.

Az információadagolás problémájába már korábban is belefutottam. Ha Emese maradt volna a fő karakterem, az előzmények miatt érzelmi felindultsága már a történet kezdetén olyan nagy lett volna, hogy az hiteltelenné, melodramatikussá tette volna az egész kisregényt – és úgy érzem, még így is vékony jégen táncolok. Lóna hideg, de erős és letisztult érzésekkel bíró, tündérmódra gondolkodó karaktere jó Watsonná teszi: amit ő megmutat, abból leszűrhetjük, min megy keresztül Emese, de mivel nem érti meg a tulajdon lányát, a feszültség is megteremtődik közöttük.

Nem gondoltam volna, de a folytatás (vagyis a középső rész) kamaradráma lesz, Lóna és Emese szembenállásának története, kevés szereplővel, sok visszaemlékezéssel és egy nagy titokkal és nem kevésbé nagy veszedelemmel, hogy a valódi folytatásban már minden szereplő a helyén lehessen, amikor megrázom és felborítom a teljes Tündérországot.

A kisregényes előadásoknak megfelelően ezúttal készítettem egy szinopszist, ami nagyon hasznosnak bizonyult, hogy fókuszban tudjam tartani a történetet, sőt: a legmeglepőbb számomra az volt, hogy hígítani voltam kénytelen a drámát és az expozíciót, így behoztam egy harmadik karaktert is.  A főbb pontok ki vannak jelölve, a golyó pedig gurul – remélem, a kisregény másik fele is elkészül hamarosan. A pálya már készen áll, csak be kell járni (aztán pedig újraírni, újraírni és újraírni).

Azt pedig nagyon remélem, hogy nem kell x-edszerre is kidobnom 50-100 ezer leütésnyi szövegeket. Figyeljétek a számlálót!

***

Hétszer hét nap telt el a villámok órája óta. Hétszer hét napja voltam ismét önmagam, az ezüsterdő úrnője és özvegy.

A történetem nem itt kezdődik; elmondhatnám, hogyan találkoztam egy emberrel az erdőn, és hogyan hagytam ott a tündérek földjét érte; hogyan árult el engem és hogyan árultam el aztán én őt; mesélhetnék az átok hosszú éveiről, amelyek végtelen nappalnak és végtelen éjszakának tűntek, és miközben hattyúként úsztam az ólomerdő fagyszürke taván, a lányomról álmodtam, akit hátrahagytam. Elregélhetném az ő meséjét is: hogyan jött el értem és hogyan szabadított meg, mi történt aznap a ribizlibokros kertben, az emberek földjén, amikor kétszer egymás után lecsapott a villám – de ezen történetek közül néhányat már bizonyosan hallottál, még ha álmodban is.

Nem itt kezdődik tehát, én mégis itt kezdeném: ahogy újra felöltöm a hattyúbőrt, és fehér szárnyamat kitárva elrúgom magam a torony ablakából, hogy átrepüljek a Héterdőt és az emberek Gödöllőjét elválasztó határon, és hazavigyem végre a lányomat oda, ahová tartozik.

Első mondat

A múlt héten összefutottam a szerkesztőmmel, és elmeséltem neki, hogyan is képzelem a folytatást. Röpködtek az ötletek, a kérdések és a problémák, de a végére letisztult a történet, helyükre potyogtak a mozaikok, miközben a megálmodott érzelmi töltés megmaradt. Megkaptam a feladatot is: május 5-ig 40K-t kell írnom.

Hogy ez sikerülhessen a munka mellett, ismét felelevenítettem a hajnali írás gyakorlatát. Amikor az ember felébred, és az agyában még egyszerre van jelen az álom és a valóság, és még nem hallott idegen szót, nem olvasott még semmit, nem beszélt senkivel, akkor a legkönnyebb a kreatív forráshoz nyúlni és olyan mondatokat előmeríteni, amik leginkább jellemzőek rá. Még nem fertőzték meg a mások gondolatai és szavai.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a leírt mondatok véglegesek. A választott narrációs stílus elüt az Ólomerdőtől, és még nem vagyok benne biztos, hogy végig uralni tudom. Ezenkívül a szokásos átírási láznak bármi áldozatául eshet.

Mindenesetre most ez az első mondatom (update: javítva):

„Peremvidéken áll a ház, bár határt őrző erődnek csak az mondaná, akinek nincs szeme, hogy lássa, és szíve, hogy megértse: a gödöllői kertváros kátyúktól himlős utcája és szögletes ablakszemekkel bámuló épületei nem varázslatosabbak, mint az agyag, amiből tégláikat égették.”

Egy fenékkel két lovon

Több mint egy évig nem írtam egy betűt sem a Halott sárkányhoz. Ennek több oka is volt, részben az általános és mindenre kiterjedő időgazdálkodási hiányosságom, ami csak részben fakadt abból, hogy az otthonom egyben a munkahelyem és a bölcsőde is volt. A másik ok akkor derült ki számomra, amikor múlt héten leültem átgondolni a cselekményvázlatot.
Az egy év pihentetés eltávolított az ötleteimtől annyira, hogy feltűnjön az, ami akkor elkerülte a figyelmemet: túl sok mindent akarok egyszerre.
Azt ígértem, hét év múlva visszatérek a tett színhelyére és megmutatom, mennyit változott Emese, Rabonbán és Lóna. Új és izgalmas konfliktust találtam ki, amely tovább mélyítheti a világot és új szegleteit mutathatja meg, ami összekapcsolható Rabonbán szívének visszaszerzésével. Ugyanakkor azt is meg akartam írni, mennyiben változott Emese és mitől.
Így utólag belátom, ez lehetetlen vállalkozás volt. Nem lehet hét évet kihagyni, és csak azután elkezdeni ábrázolni a változást, hacsak nem tömöm tele a könyvet flashbackekkel, amitől azonban ódzkodom. Nem lehet két markáns, és teljesen más érzelmi és lelki kifutású konfliktust egyidejűleg keverni egymással anélkül, hogy ne tűnne erőltetettnek.
Nem tudom megírni, mi történt hét év múlva.
Mert előbb azt kell megírnom, mi történt fél évvel később. Előbb még sötétebb rengetegbe kell hajszolnom Emesét, hogy aztán visszatérhessen és végre elnyerje jutalmát. Viszont ennél többet jelentős spoilerek nélkül nem árulhatok el – menet közben persze az eddigiekhez hasonlóan leírom majd a gondolataimat.
Azt nem ígérem, hogy ebből regény lesz. Valószínűleg csak egy elbeszélés vagy kisregény. De kihagyhatatlan, és még azelőtt kell mindennek megtörténnie, hogy Emese elindulna beváltani az ígéretét.
Egy fenékkel nem ülhetek két lovon. De válthatom őket.
Ez mind nekem, mind nektek megkönnyebbülés lehet: haladok végre.

2009

Ami a Halott sárkányt illeti, az év végi mérlegem a következőképpen alakult:

• megírva: 103K, két nekifutásra
• kidobva: 83K, de a maradék 20K is hamarosan repül, úgy látom

Vagyis visszatértem a kezdőpontra, majdnem ugyanott vagyok, ahonnét kiindultam, azt leszámítva, hogy sokkal világosabb, minek és kinek a történetét akarom elmondani, hogyan és mi az egésznek a magva. Hosszú út azért, hogy megint elindulhassak.

Közben persze haladtam mással; a Spét munkacímen futó színházas regényem szépen halad és már 126K-nál tart, és idén megjelent egy novelláskötetem és pár mininovellám az Északi Szövetségben.

2010-ben szeretnék haladni a Spéttel, újra nekifutni a Halott sárkánynak, befejezni néhány novellát és… és egyelőre csak tépelődöm azon, mekkorát merjek álmodni, jelentkezzek-e Nalo Hopkinson kurzusára.

Így állok most.

A folytatásokról és elvárásokról

A minap Mg-b (John J. Sherwood) blogján arról olvastam, hogyan fókuszál egy írásra, illetve hogy mennyire fontos az, hogy át tudja állítani az agyát az adott feladatra.

Ez a téma is megérne önmagában egy bejegyzést, mert én meg egyszerre több futó fájlba dolgozó típus vagyok – bár szakaszonként mindig más és más van előtérben –, azonban nekem inkább a felvezetésen akadt meg a szemem. Mg-b példának hozta fel Heidel Dant, aki az olvasói nyomásra felhagyott a szövegek közti cikázással, és ígéretet tett, hogy most már végre befejezi a regényét, ha törik, ha szakad.

Az ígéretekről pedig már tudjuk, hogy veszedelmesek.

Adeptus véleménye az Ólomerdőről

„Sok mindent elmond a kötetről, hogy ezt is három nap alatt végigolvastam (csütörtöktől szombatig), így a minőségével semmiképpen sincs baj. A meséket különben is kedvelem, szívesen olvasnék olyan népmesei alapú modern írást is, ami nem támaszkodik a mi világunkra. De ez így is működőképes, mindenesetre 12 éven aluli gyerek kezébe nem adnám: nekik érjenek még jó véget a tündérmesék. ”

Teljes cikk a Vox Adepti blogon.

Hírek

Különféle határidős munkák miatt nincs időm írni (azt, amit szeretnék), vannak viszont híreim: kijött a nyomdából Nyulak • Sellők • Viszonyok címmel egy novelláskötetem a Stádium kiadónál. Bővebben a honlapomon olvashattok róla.  A másik hír, hogy az egyik novellám, az Egy csepp málna megjelenik csehül az Ikarie magazinban egy interjúval együtt.

Mágia és társadalom

Amin rendszeresen fennakadok a fantasy könyvekben, az a gumimágia. Hogy mit értek ezalatt? Amikor a klasszikus feudális környezetben csak úgy hemzsegnek a varázslók, és valahogy még sincsenek hatással a világra, csak amikor valamelyikük meghibban és gonosz főúr lesz. A mágiának csak addig van szerepe, ameddig közvetlenül a cselekményhez kapcsolódik, és az író még csak arra sem veszi a fáradságot, hogy legalább azt átgondolja, a varázsló szereplő életét mennyiben változtatja meg a varázslás képessége. Ha már egy komplett társadalom túl nagy falat, legalább próbálná meg kicsiben.

Egy új kezdet

Bár legutóbbi drasztikus lépésem óta csend van, aki figyeli a számlálót, az láthatta, hogy már 16K-nál tartok az új változatban – és jobban megy, mint eddig, de azt hiszem, ez a minimum ennyi újrakezdés után.
Ami még új: elkezdtem átírni az Ólomerdőt forgatókönyv formátumba – nem kevés változtatással. Ez csak mellékes projekt, nem sürgős, sosem csináltam ilyet, valószínűleg elsőre nem lesz forgatásra alkalmas, de ezt gyorsabban meg tudom írni, mint lefordítani a teljes könyvet, és ki tudja…?
Ha másra nem is, arra jó lesz, hogy többet tudjak meg (lehetőleg ingyen) a forgatókönyvírásról – amire még szükségem lehet, ha nagyon megszorulok anyagilag. Egy ismerősöm dobta fel az ötletet, azt tanácsolva, hogy húzzam ki az irodalmi gerincem és írjak gengsztervígjátékokat, de egyelőre megpróbálom a gerincem megtartásával venni a forgatókönyvírás akadályait.
És ez itt a reklám helye: a CeltX ebben óriási segítség, mint ahogy a yWriter is kiváló regényíró program  – lenne, ha használnék jegyzeteket, de eddig nem tudtam kihasználni a lehetőségeit. Az „X” projektnél majd eldől, hogy mennyire tudom használni.

Miért kuka?

Ígértem, hogy megírom, miért dobtam kukába a 2.0-ás változatot is, hogy ne tűnjön puszta női szeszélynek ez a drasztikus lépés.
Vegyük sorra!